A feleségemmel, Roxánával már régóta házasok vagyunk. Még a gimnáziumban ismerkedtünk meg, úgyhogy mondatni, amolyan romantikus gyerekszerelem a miénk. Emlékszem, hogy az első randevúnkon pont abba az étterembe vittem, ami utána a törzshelyünké vált. És bár gyerekfejjel ismerkedtünk meg, az érzéseink szerencsére nem csak a főiskoláig kísértek minket, hanem az oltár elé, és már öt hosszú éve azóta is – és tudom, a sírig velünk marad majd.

A házunk szép és tágas, kint a külvárosban, nagyon szeretünk itt élni – ám az esküvő után párszor szóba jött köztünk a gyermekvállalás témája, de akkoriban mindketten a karrierünkre koncentráltunk. Roxána pincérnőként dolgozott abban a bizonyos étteremben – én magam pedig sokszor aggódtam érte, ugyanis túlórázott, gyakran kimerülésig hajszolta magát, és bár egyrészről büszkeséget éreztem a kitartása miatt. Másrészről nagyon is féltettem, és szerettem volna, ha inkább az otthonunkban nevelgeti a babánkat, és engem vár haza, mintsem minden este az ájulásig robotoljon, de nem tudtam, és persze nem is akartam beleszólni abba, mikor érzi úgy, hogy itt az idő.

Persze, a rokonok, anyósomék és a szüleim is gyakran faggattak, hogy mikor érkezik majd meg a trónörökös, de én nem szerettem volna, ha a feleségem csupán csak unszolás miatt adja be a derekát, így telt-múlt az idő, és lassacskán mások is belefáradtak a kérdezősködésbe.

Végül Roxi munkahelyén valamelyest kicserélődött a vendégkör, továbbá főnökváltás is volt, és a heves vérmérsékletű nejem többször is összekülönbözött az új tulajdonossal. Sokszor úgy érkezett haza, hogy nem csak kimerült volt, hanem ideges és szomorú is, és egyik reggel, amikor karikás szemmel kevergette a kávéját reggeli közben, azt mondta nekem, hogy egy kis testi-lelki feltöltődés után belevághatunk a babaprojektbe.

Természetesen nagyon örültem, hiszen már-már lemondtam arról, hogy apa leszek, de tiszteletben tartottam a kérést, hogy először is kipihenné magát, és kettesben töltene pár csendes hétvégét – és persze a barátaival – mielőtt ténylegesen szülőkké válnánk.

Persze, minden másra is gondunk volt: felújítottuk a házat, kialakítottunk egy babaszobát, energiatakarékos fényekkel láttuk el az otthonunkat, ám mégis a legelső szempont volt a bababiztonság. No, de kinél nem az?!

Míg teltek a hónapok, lassan minden eszközt beszereztük a kisfiunknak – volt babakád, játékok, mesefigurákat festettünk a babaszoba falára, tündéri kis rugdalózókat választottunk, plüssöket, textíliákat, kiságyat, ám egy nagyon fontos dolog még hátra volt – a babakocsi!

A nejem időközben sokkal fáradékonyabb lett, és egyre többet kellett pihennie napközben, és még a szokásos születésnapi buliját se engedte megtartani, miszerint az éppen elég stresszel, gonddal és fáradsággal jár, ám semmiképp sem szerettem volna, hogy a babavárás időszakában ajándék nélkül maradjon. Mivel meglepetést akartam okozni neki, így nem mentem el boltba, megelőzvén a kérdezősködést, hova készülök – sokkal inkább az internethez fordultam segítségül, amikor rátaláltam erre az oldalra. – És megmentett!

Nem csak azért, mert a feleségem ajándékát játszva kiválasztattam, ami mind a hobbijának, és a kedvenc színének megfelelt, de még hiányzott is a repertoárjából, hanem azért is, mert Roxána nagy pocakkal már nem akart egyetlen egy kisbaba boltba se ellavírozni, hogy megkeresse a fiunknak a tökéletes babakocsit – és ez érthető is – de itt végül rátaláltam a tökéletes babakocsira!

Pontosan olyan volt, amit a nejemmel elképzeltünk, és szerettünk volna a kisfiunknak: többfunkciós, modern, szétszedhető mózeskosárrá, bébi hordozóvá, továbbá színben és árban is pont az elképzelésünkhöz igazodott, és még pelenkázó táska is járt hozzá, szóval összességében pontosan olyan volt, amelyre mindketten vágytunk.

Ezen mondjuk nem lepődtem meg – a feleségemmel általában mindig ugyanazokat a dolgokat szerettük, ugyanolyan hobbik után érdeklődtünk, és még a fiunk nevében is hamar dűlőre tudtunk jutni, nem volt köztünk semmilyen vita vagy nézeteltérés.

Ám ezzel a vásárlással szerettem volna őt is megvárni, amíg rábólint az igenre: ugyan tudtam, hogy ő is ugyanúgy fog lelkesedni ezért a babakocsiért, ami nem csak kielégíti a bababiztonsághoz fűződő vágyainkat, hanem egyszerre többfunkciós és modern is, de mindig, mindent döntést közösen hoztunk meg, és ez nem akartam, hogy változzon.

Amikor Roxána felébredt, azonnal megmutattam neki a babakocsit, ami ellopta a szívemet: neki csak elég volt egy képet látnia róla, hogy felkiáltson „ez az!”, utána pedig mérhetetlenül titokzatos mosolygással figyelt engem, mintha azt hinné, direkt keresgéltem babakocsik után, míg ő aludt.

Utána viszont részletesen feltérképezte az arányokat, amiről minden részlet kiderült, amit csak egy újdonsült apuka és anyuka tudni akarhat a leendő csemetéjük kis hintójáról: így rábólintott, hogy rendeljem meg, bár utána még mindig titokzatosan mosolygott – bár lehet, most már az új jó fogásnak is örült.

Persze, ha elmondtam volna neki, hogy ajándékot néztem számára, egyből lebuktam volna, így meghagytam őt ebben a hitben, és úgy intéztem, hogy a babakocsit és az ajándékát is egyszerre kapjuk kézhez.

Bár még pár hét hátravolt a fiam születéséig, a babakocsi meghökkentően gyorsan megjött: szakszerűen és precízen becsomagolva érkezett, a feleségem ajándéka is külön becsomagolva, szépen, ízlésesen.

Amikor megérkeztek a rendelt holmik, a nejem éppen – újfent – aludt, de a felfedezésükkor fáradtsága dacára ujjongott, és alig várta, hogy megvizsgálhassa a babakocsi minden négyzetcentiméterét, amit aztán úgy tesztelt, hogy a fiunk első plüssét, egy terjedelmes, puha, zöld dínó plüsst utaztatott benne, és a végeredménnyel mindketten – hangosan – a dinoszaurusz pedig valószínűleg magában – elégedettek voltunk.

Mindennek már pár hónapja, és időközben megérkezetett a kis boldogság is az életünkbe, aki látszólag szintén nagyon boldog az új babakocsijában, ugyanis többnyire ott szundít a legnagyobbakat a friss levegőn – a kis hintóján még a feleségemmel a volt munkahelyére, a régi törzshelyünkre is eltoltuk, hogy megmutathassuk új szerzeményeinket.

A volt kollégák és néhány vendég is persze el voltak ájulva, és bár a kisfiunk szépségének „receptéjét” sajnos nem, de az oldalét, aminek köszönhetjük a precíz, pontos, gyors kiszállítást, és hatalmas termékkínálatot, természetesen szívesen hangoztattuk, és így teszünk, ha bárkinek ötletes, sokszínű ajándékra, vagy gyorsan minőségi babaholmira volna szüksége.

A nejemet nagyon boldoggá tette az anyaság, imádja a kisfiunkat, és ezzel persze nincs egyedül. Mióta hármasban lakunk itt, újra meg újra előjön a téma, hogy lehet, szeretnénk neki egy testvérkét, most éppen egy kishúgit, és a családban már többiek is érdeklődnek, mikor fog megérkezni a kis kettes számú.

Egyelőre még csak hárítunk, hogy ráérünk arra még, de igazából én nem bánnám a második babát, és nem csak azért, mert már tudom, ha ajándékot, vagy babakocsit, vagy bármilyen felszerelést kell keresni, nekem – vagyis inkább már nekünk – már megvannak a hőseink!