Meséltem már róla, hogy szakácsként dolgozom egy étteremben, és mennyire szeretem a munkámat. maga a főzés élménye továbbra is a kedvencem, de az is sokat jelent, hogy nagyon jó fejek a kollégáim.

Nagyon szerencsésnek érzem magam abból a szempontból, hogy nem úgy telnek a mindennapjaim, hogy gyomorgörccsel és idegbajjal indulok dolgozni, sőt, szinte alig várom, hogy találkozhassak a munkatársaimmal, és végigdolgozzuk a napot egy csapatként, de mégis jó hangulatban. Egyetlen szívfájdalmam van most éppen, mégpedig az, hogy az egyik kolléganőm felmond. Az apropó persze boldog, hiszen kisbabát vár, és mi ennek nagyon örülünk, viszont nagyon fog nekünk hiányozni.

Ő a társaság jókedvének az egyik mozgatórugója, mindig van mindenkihez egy kedves szava, ráadásul a munkájában is nagyon profi, így jelenleg azt gondolom, hogy pótolhatatlan, de reméljük azért, hogy szerencsénk lesz, és találunk valakit helyette.

Viszont addig is, míg itt van, élvezzük a társaságát, és még nem is akarunk arra gondolni, hogy elmegy, kihasználunk minden pillanatot, amit vele tölthetünk. A kismamalét persze nagyban befolyásolta beszélgetéseink témáját. Míg eddig általában vicces vagy undorító sztorikat mesélt, vagy éppen a hétköznapi rutinjáról számolt be viccesen, most újabban folyton arról mesél, hogy állandóan rosszul van, vagy, hogy miket és hogyan szerzett be a kiskrapeknek.

A kedvenc történetem, amit mesélt, az autós gyerekülés kálváriája volt. Állítólag elmentek egy nagyon drága és nívós gyerekboltba a párjával, hogy vesznek gyerekülést. Nem volt határozott elképzelésük, az eladó véleményére hagyatkoztak. Már akkor gyanús volt nekik, hogy nagyon szűkszavúan nyilatkozott az árus, és mindenképpen egy típust akart nekik eladni, ha törik, ha szakad, de elengedték a démonokat, és megvásároltak egy ülést, ami mind a kettőjüknek tetszett esztétikailag, de nem volt egy olcsó kategória, gondolván egy drágább biztosan jobb minőségű is. Mikor hazamentek, kíváncsiságból ránéztek a neten, és kiderült, hogy nem csak hogy fele annyiért hozzá lehet jutni ahhoz az üléshez máshol, de még a szabványoknak sem felelt meg az a gyerekülés, ráadásul a tesztek alapján átlag alatti a biztonsági fokozata.

Természetesen másnap visszavitték, és kisebb nagyobb nehézségek árán visszakérték az árát. Egy lépést így már tettek a megoldás irányába, de még mindig nem volt gyerekülésük. Kedves kolléganőm elkezdett fórumokon olvasgatni, és ott nagyon sokan ajánlották a Babaverda boltot, ahol, mint kiderült, a babakocsikon kívül remek autós gyerekülés kínálat is van. Szétnézett ott, majd mindennek jól utána olvasott, és végül úgy döntöttek, elmennek a boltba, hogy saját szemükkel győződjenek meg róla, hogy melyik lesz a megfelelő választás. Itt egészen más volt a hozzáállás, mint az előző helyen, sokkal pontosabban tájékoztatták őket, megmutatták a biztonsági tanúsítványt, és még azt is megengedték, hogy belepróbálják az autóba, hogy hogy fér el majd.

Végül ilyen tortúra árán, de sikerült megvenniük a megfelelő gyerekülést. A történet persze az én elbeszélésemben is érdekes, de ahogyan ő meséli, az ember majd meg szakad a röhögéstől. Olyan szófordulatai vannak, hogy az ész megáll tőle, és minden apró részletet úgy hangsúlyoz ki, mint ha valami világ csodája volna. Nagyon örülök az örömének, de borzasztóan fog hiányozni nekem. Sajnos biztos vagyok benne, hogy a GYES után már nem fog visszatérni hozzánk, hiszen a vendéglátás nem éppen egy családbarát munkabeosztással jár. De ha lesz szabad ideje, biztosan be fognak jönni látogatóba a kisbabával, és én majd mindig főzök nekik valami finomat, hogy a kisbabának legyen mivel telerotyogtatni a gondosan kiválasztott gyerekülést.