A főszakácsok élete

Már több éve főszakácsként dolgozom egy nagyobb étteremben és az első pillanattól kezdve, hogy ide kerültem, imádom a munkámat.

Anno még pincérkedtem is egy rövid ideig, mert akkoriban éppen nem volt szükség több szakácsra, de örülök, hogy abban is kipróbálhattam magam. Érdekes volt állandó kapcsolatban állni a vendégekkel, meghallgatni a véleményüket és a visszajelzéseiket.

Néhány hónappal később azonban az egyik szakácsunk külföldön kapott állást és akkor a főnököm mondta, hogy mutassam meg mit tudok a konyhában. Szerencsére meg volt velem elégedve és ezért állandó munkát kaptam szakácsként.

Ezt sokkal jobban szeretem csinálni, mint a pincérkedést, azonban a kapcsolat a vendégekkel hiányzik. Persze nem is lenne rá időm, hogy kimenjek hozzájuk és mindenkit személyesen megkérdezzek, hogy mennyire volt megelégedve az étellel, de néha szívesen nézném az arcukat, mikor megkóstolnak egy-egy fogást.

Már négy éve itt dolgoztam és rengeteg tapasztalatot szereztem az étteremben, mikor a főszakácsunk nyugdíjas korú lett és úgy döntött, hogy leteszi a fakanalat és ezentúl inkább az unokáival tölti az idejét. Sajnáltuk, hogy elmegy, hiszen nemcsak szakácsként volt kiemelkedő, hanem mint ember is nagyon szerettük, de megértettük a döntését.

Viszont így, hogy az étterem főszakács nélkül maradt, az üzletvezető azt mondta, hogy nagyon örülne, ha én tölteném be a megüresedett pozíciót, mivel én már régóta a csapat tagja vagyok, ismerem az egész étterem működését és nagyon meg van velem elégedve.

Hatalmas megtiszteltetésnek éreztem ezt, hiszen sosem gondoltam volna, hogy harmincöt éves koromban főszakács lehetek. Álmodni sem mertem róla, mégis valóra vált.

Rendezvények

Az új pozíciómnak köszönhetően azonban új feladatokkal is szembe kellett néznem, amelyekkel eddig még sosem. Az én feladatommá vált, többek között, a különböző rendezvények szervezésében való részvétel is.

Mivel elég nagy az étterem és szép terasza van, ahonnan kilátás nyílik az egész környékre, ezért nyaranta többen választják az esküvői fogadásuk helyszínéül is.

Amíg csak szakács voltam, addig is sok ilyen esküvői alkalmon vettem részt és készítettem el az ételeket, amióta azonban főszakács lettem, nemcsak a főzéssel, hanem az ifjú párral is beszélnem kell.

Akárhányszor valaki itt kívánja megtartani a lagziját, leülök a párral egy beszélgetésre és megkérdezem, hogy pontosan milyen menüre vágynak. Legtöbben általában nem érkeznek konkrét elképzelésekkel, hanem valamilyen szinten rám bízzák magukat és csak az irányelveket mondják el nekem.

Azonban egyszer nagyon érdekes beszélgetésem volt az egyik menyasszonnyal, aki igazi kihívás elé állított engem. Azt mondta, hogy mindenképpen csak olyan ételeket készítsek számukra, amik nem hagynak foltot. Megosztotta velem, hogy sajnos gyakran leeszi magát, mert elég figyelmetlen és retteg attól, hogy a menyasszonyi ruháján akár egy pici folt is legyen a vacsora után.

Furcsállottam a kérést, de meg tudtam érteni, hogy nem szeretné, ha amiatt érezné rosszul magát a saját esküvőjén, mert paradicsomleves csöppent a hófehér ruhájára.

Az ilyen esetek és kihívások még érdekesebbé teszik, az amúgy is izgalmas munkámat.

El se tudnám magamat képzelni más szakmában.

Ti szeretitek a munkátokat?