Mindenkinek van legalább egy autószerelő ismerőse. Gyakran inkább kettő, három, de egy az biztosan. Attól függ, hogy mennyire jó vele az ember kapcsolata, azért elég sokat meg lehet tudni róluk, többek közt azt, hogy ha álmodnak is, akkor is valami autószereléssel kapcsolatos dologról, a kezükön az a fekete folt nem kosz, hanem az évek során rájuk tapadt tudás, és baromira szeretnek olyan dolgokat mondani a kocsidról, amire te csak helyeslően bólogatsz, de valójában fogalmad sincs, hogy mit is akar az jelenteni. Ezek csak kiragadott apró szösszenetek, félreértés ne essék, valójában semmi bajom velük, sőt igazából hálás vagyok nekik, mert nélkülük a világ nem csak nem működő kocsikkal lenne tele, de szürke hétköznapokkal is.

Az egyik autószerelő, akit ismerek, az a drága, jó egyetlen kisöcsém. Egyébként messze a legjobb, akivel valaha dolgom volt, ugyanis valahogyan a vérében van minden, ami egy jó autószerelőnek szükséges. Ha egy kocsi beindul mellette, és van bármiféle problémája, akkor azt általában már a hangjából meg tudja állapítani. Bár már nem emlékszem, de gyanús, hogy az oviban is motorolaj volt a jele. Emlékszem, hogy édesanyám folyton próbálta arról meggyőzni, hogy a legjobb lesz, ha szakács lesz inkább, abban sokkal több a potenciál. De szerencsére öcsém nem hallgatott rá, és követte az álmait, ami már csak azért is szerencsés szituáció, ugyanis 23 évesen örül, ha egy tojásrántottát vagy egy pár virslit el tud készíteni. Hozzátenném, emlékszem még arra az időszakra, amikor nyári szünetben ketten voltunk csak itthon, és komplett kajákat rakott össze, mert én még annyira sem voltam hajlandó betenni a konyhába a lábam, hogy vágjak magamnak egy szelet kenyeret. Valahol időközben elveszett ez a tudása. Szerintem belefulladhatott abba a hatalmas mennyiségű motorolajba, amivel már élete során dolga volt.

A másik autószerelő ismerősöm, az a volt párom. Megfogadtam még sok évvel ezelőtt, hogy autószerelővel soha nem kezdek, mert öcsémből indultam ki, és mivel ő nem teljesen százas, ezért ráhúztam az összes szakmabelire ezt a sejtésemet. Hát való igaz, hogy vannak problémák, de ez nem hozható össze az autószereléssel. Vagy mégis? A volt páromnál hasonló volt a szituáció, mint az öcsémnél, csak azzal a különbséggel, hogy ő viszont még szeretett is a konyhában zsonglőrködni, csak nem tudott. Neki többször is javasoltam, hogy maradjon inkább a motorolajnál, mint sem a mártásokkal foglalatoskodjon, de olyankor mindig megkaptam, hogy éhen halás lesz a vége, ha csak ő nem sajátítja el a gasztronómia csínját-bínját. Kétségbeesetten és kérdőn néztem rá, hogy akkor ezek szerint nekem lesz a feladatom ezek szerint az autószerelés, és ő viszi majd a háztartást? Azt hiszem ennél csúnyább jövőkép nem nagyon létezhetett volna. Én, aki csak hírből ismeri a motorolajt, a funkcióját, vagy egyáltalán bármi szerszámot, ami szükséges lehet akár csak a legkisebb csavarhoz is, és ő, akinél még engem is több gasztro tudással áldott meg a sors… Nem akartam volna annak a helyében lenni, aki akár csak egy napra is a gondunkra lett volna bízva. Szerencsére hamar kimerült, hogy nem működtethető a dolog, így nem is kellett nagyon játszanom a gondolattal, hogy mi lesz, ha egyszer gyerekeink is lesznek.

Én tehát amondó vagyok, hogy legjobb, ha mindenki a kaptafánál marad. Az autószerelőknek legyen motorolaj a munkaeszközük, ne pedig a barna mártás.